Végre egy kicsit bekukkanthatunk a színfalak mögé, történetesen a már hagyományok városának nevezett Hajdúszoboszló lakosainak csodálatos konyhájába. A hajdúságiak páratlan vendégszeretetükről, egyszerű és finom ételeikről  híresek. Most egy kis betekintést nyerhetünk a régi szoboszlóiak udvarába, ételeibe, minden, mi szem-szájnak ingere!

Folytassuk gasztro-felfedező körutunkat, ezúttal nem az éttermek kínálatát szemlélve, hanem ennél egy kicsit személyesebb vizekre evezve: A kultúrális élet gyökereit, a hajdúsági családok házatáját, étkezési szokásait vegyük górcső alá!

Ehhez egy kicsit kalandozzunk vissza a múltba. A büszke hajdúk letelepedésüktől kezdve kezdtek el növénytermesztéssel foglalkozni, és 1-2 generáció alatt ez meg is honosodott. A családok önellátó, patriarchális egységet alkottak. Ennek alapja a jó feladatmegosztás volt, mindenki tudta, hol a helye. A férfi, aki történetesen hajdú származású volt, vezette a családot, a nő pedig a gyermeknevelésért, főzésért felelt, és nem utolsó sorban a családi tűzhely fenntartásáért. A konyha volt a ház központi része, ahol szinte mindig történt valami.

A szokás akkoriban nagy úr volt, szabályozta a családtagok jogait, kötelességeit, az étkezések rendjét. Ha éppen tésztanapot, húsos napot, vagy böjtöt tartottak, akkor az asztalra sem kerülhetett bármi. A régi ember egyszerű ételeket evett, míg manapság halmozzuk az ízeket, hozzávalókat. Milyen érdekes, hogy elődeink ételeihez reformétrendek formájában térünk vissza, ugye?

A legkedveltebb reggelik és vacsorák a juhtúrós pirítós, disznósajt, szalonna voltak. A kásák is hatalmas népszerűságnek örvendtek, legyen az árpa, köles, vagy később hajdina, kukorica, rozs. A ciberébe (erjesztett gabonalébe) aprított kenyér kissé bizarrnak tűnhet, de tudtuk-e, hogy a néphagyományban is nyomot hagyott? Vízkeresztkor és húshagyókor Cibere vajda és Konc vajda megküzdöttek egymással, és a győztes ételeit lehetett aznap enni, tehát vagy cibere böjti ételt, vagy húsos, zsíros ételeket.

Az ebéd 2 fogásos volt, és levessel indult. Lebbencs-, köménymag, savanyú tojás-, tökkáposztaleves, csak hogy a kevésbé ismerteket említsük. Nagyon szerették a tésztát, készítésének igazi hagyománya volt. A cérnametélt nevén mosolyoghatunk is, neve “Szakálgyalázó” volt.

Most már bizonyára összefutott a nyál a szánkban, ezért egy rövidebb-hosszabb program keretében meg kell kóstolnunk ezeket a fogásokat, számos tanya, helyi panzió közül válogathatunk. Itt nem csak az ételek íze, hanem a helyiek beszéde is ízes! És a desszertet se hagyjuk ki! Dübbancs, mónár pogácsa, csörögefánk, keltbéles túróval, lekvárral töltve, és még megannyi különlegesség. Fenséges, ugye?