Szoboszló, a hajdúk városa

2015. augusztus 20. 10:00 - urbanvick

Amennyiben Hajdúszoboszló felé vettünk utunk, talán érdemes kicsit jobban megismernünk ezt a várost, hiszen a turisztikai pontjain, látványosságain túl is számos érdekességgel, kulturális értékkel bír. Azon túl, hogy pár évvel ezelőtti adatok szerint a dobogó harmadik fokán áll a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számának tekintetében a város, történelmi és művelődési tekintetben is a hajdúság egyik kiemelkedő települése. 

Az eredetileg szláv eredettel bíró település neve már 1075-ben, egy I. Géza által hitelesített adománylevélben említve van. Az ekkor még Szoboszlóként használt nevet egészen a 19. századig nem is változtatták meg, holott 1606-ban Bocskai István tette miatt – miszerint hajdúkat költöztetett ide – már kiegészült a név a ma is használatosra. 

A törökök teljes pusztítása után csak nehezen állt helyre a rend a településen, az 1800-as évek második feléig kellett várnia a lakóknak arra, hogy biztonságosan kimozdulhassanak az utcákra. Ekkor az alföldi világra jellemző betyárokat likvidálták, amely nyugodtabbá tette a hajdúsági várost. 

Szoboszló igazán ismertségre az 1925-ös évben tett szert, ekkor ugyanis termálvíz tört fel egy gázt, kőolajat kutató fúrás során. Ezután kedvelt zarándokhely lett a város mind a lakók, mind a környékbeliek részéről. A gyors fejlődésbe némi gátat szabott a második világháborús szovjet megszállás, de aztán a város és vezetői ismét magukra találtak, és a már többször is mélypontra süllyedt várost turisztikai fellegvárrá emelték. 

Az ország legnagyobb termálvizes városa a 2000-es évekre turisztikai paradicsommá fejlődött, amelyet az is méltóképp fémjelez, hogy külön negyedet kapott a termálvíz, strand, az aquapark és a további részek, ezek mind a Fürdőnegyedben találhatók. Azonban a belvárosra sem lehet sem a helyieknek, sem a turistáknak panaszuk, hiszen a sétálóutca varázslatos vendéglői mellett különböző, egyedi, helyi jellegzetességeket áruló boltok is megbújnak.

A gyomrát szerető és pénztárcáját nem kímélő látogatók sokszor vágynak egy kis kultúrára is, amelyet a helyi, 15. században épített református templom vagy a Szent László tiszteletére emelt római katolikus templom némiképp enyhíthet, de akár a helyi, Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár épületét is meglátogathatjuk, ahol nem csak könyvekkel várják a vendégeket. Végül a Bocskai Múzeumot is beiktathatjuk nyaralásunk egyik napjára, amikor is megtekinthetjük az egyedi látványosságnak számító mezőgazdasági-történeti kiállítást, vagy csak elmélázhatunk az udavron található alumínium harangok hangjátékán. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pihenjhajduszoboszlon.blog.hu/api/trackback/id/tr357715904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása