Pár hét kihagyás után ismét kiderült az égbolt, kicsengettek az iskolákban is, így az egész család felkerekedik, hogy az elmúlt 1 év minden nyűgét maga mögött hagyva kikapcsolódjon. Ezt igazán csak akkor tudják megtenni, ha egy helyen minden korosztály jól érezheti magát. Hajdúszoboszló e tekintetben bármelyik család Kánaánja lehet, főképp, ami a fürdőzést illeti.
Ahogyan kikandikál a Nap a felhők mögül, az első sugarak hatására megjelennek a fürdőzők a strandokon. Így van ez Hajdúszoboszlón is, ahol ráadásul több mint 1400 szálláshely közül válogathatnak az ide érkezők. Amint elfoglalták szállásukat, kipakoltak, érdemes gyorsan bedobni a fürdőruhát és törülközőt a táskába, és az útirányt a termálvizéről is híres HungaroSPA fürdőkomplexumba irányítani. Mi fogad itt?
Gyógyfürdő, aqua-palace élményfürdő, strand, aquapark és uszoda. Vagyis ha a nagyszülők is a családdal együtt érkeztek a hajdúsági városba, akkor bizony nekik a termálvíz ízületi felüdüléssel járhat, az uszoda a sportrajongók kegyhelye lehet, míg minden más helyszínen a család többi tagja vetheti magát bele a vizes élvezetekbe. Mire számíthatunk a SPA területen?
Beszéljenek erről a számok! A strandon 13 medence található, amelyek egyikének kialakítása során a mediterrán tengerpart hatását tartották szem előtt, 15 óriáscsúszdán száguldhatunk a magasból a vízbe, de akár kipróbálhatják a hullám-, pezsgő- és élménymedencék egyikét is. Természetesen a gyermekek is megtalálják korosztályuknak megfelelő szórakozási lehetőségeiket a különböző medencékben. Ráadásul a strandoláson túl strandröplabda-, strandfoci-, streetball-, lábtenisz- és teniszpályák is várják a sport és a csapatjátékok szerelmeseit.
A gyógyfürdő zárt épülete 3 termálvizes medencét tartogat az ide látogatóknak, amelyek hőfoka 32, 36 és 38 °C-os, míg kint, a nyitott medencék száma 4. A termálvizes mártózáson túl az OEP támogatásával számos gyógykezelésen is részt vehetnek az idősebb, különböző fájdalmakkal küzdő családtagok, akiknek a három orvosi rendelőben nyújtanak tanácsot, majd a közel 40-féle kezelés közül biztosan megtalálják a legmegfelelőbbet.
És mi van, ha mégis esne az eső? Esetleg ha korogni kezd a gyomor? Azt következő cikkünkből bárki megtudhatja.